2017. január 11., szerda

Kovász szárítása

Aktív kovászt este vékonyan rákentem  egy sütőlemezre. Éjjelre kint hagytam száradni, majd reggel betettem a sütőbe 30 fokos légkeveréses olvasztóprogramra, míg úgy láttam, hogy mindenütt megszáradt a felülete.
Az alja még nem száradt ki teljesen, ezért feldaraboltam nagyobb darabokra és a nedves felét felfelé fordítva még tovább szárítottam.

Amikor teljesen megszáradt, előbb aprítóval 

majd kávédarálóval őröltem meg.
Egy napig még a meleg radiátoron hagytam, hogy teljesen csontszáraz legyen amikor elteszem üvegbe. 

Újraélesztéskor kb 5 g szárított, őrölt kovászhoz 1 evőkanál (kb 10 g) langyos vizet és 1 evőkanál (kb 10 g) lisztet keverünk. Így hagyjuk meleg helyen kb fél napig. Ezután 2 evőkanál lisztet és 2 evőkanál vizet teszünk hozzá. Így hagyjuk míg bubis lesz. Ezután amilyen súlyú a kovászunk, annyi g vizet és annyi g lisztet teszünk hozzá. Amikor ez jó bubis akkor lehet már használni előtésztába.

Fentebb a saját kovászomat szárítottam meg, ezt még nem élesztettem fel.
Azóta kaptam egy kedves kenyérimádótól a saját féltve őrzött szárított kovászából. Abból nagyon jó erős kovászt sikerült nevelnem kb 2 nap alatt. Világjáró kovászkám újjászületésének folyamatát ide kattintva találjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése